Az orosz Pussy Riot tagja megverésről, bebörtönzésről, a nukleáris fenyegetésekről és a nők veszélyes erejéről is beszélt.
A Pussy Riot-os Marija Aljohina idén áprilisban hagyta el Oroszországot, lényegében politikai menekültként érkezett Izlandra. Már nincs Izlandon, de jelenleg tartózkodási helyét nem kívánja nyilvánosságra hozni. Most a Guardian-nel osztotta meg gondolatait.
2021 eleje óta hamis vádakkal többször letartóztatták – általában az egészségügyi és járványügyi szabályok megsértésére hivatkozva – a közösségi médiában folytatott tevékenysége, és Alekszej Navalnij bebörtönzött ellenzéki vezető támogatására szervezett demonstráción való részvétel miatt.
„Utazási tilalom alatt álltam két évig, ki kellett találnom, hogy hogy tudok elutazni. A politikai moszkvai rendőrség vezetői gyakran megpróbáltak bemenni a házamba, beszélni anyámmal, ott elkapni engem.” Elmondása szerint végül azért távozott, mert megtudta, hogy házi őrizetből börtönbe kerülne.
Azóta egy furgonban él, és minden lehetséges módon pénzt gyűjt, hogy Ukrajnának segíthessen. 10 000 eurót (4 millió forintot) keresett például pólók eladásával, és a pénzt egy ukrán gyermekkórháznak küldte.
De az ukrán jótékonysági szervezetek mellett az orosz politikai foglyokat is támogatja ő és Pussy Riot-os társai. „Nem tudjuk kiegyenlíteni azt a rémálmot, amelyet az orosz hadsereg és Vlagyimir Putyin teremtett. De hiszem, hogy oroszokként tehetünk valami jót. Emberként és különösen művészként nagyon fontos, hogy kimutassuk szolidaritásunkat Ukrajnával, és felhívjunk a háború megállítására.”
Hosszú ideje küzdenek
A Pussy Riot 2011 alakult, női művészekből, írókból, aktivistákból. Tiltakozó dalokat írtak, azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy szájukat ragasztószalaggal ragasztották le. Küzdöttek a nők elnyomása ellen, az orosz állami homofóbia ellen, de az éghajlati válságra is igyekeztek rámutatni.
Hármukat, köztük Aljohinát 2012-ben huliganizmus miatt letartóztattak, és két év börtönbüntetésre ítélték. „2013. december 23-án szabadultunk. Egy hónappal a szabadulásunk után már demonstráltunk. Ez Szocsiban volt, az olimpiai játékokon, és ez volt az első alkalom, hogy fizikailag vertek minket. Ez volt a pillanat, amikor megértettem: Oroszország már rosszabb volt, mint amikor börtönben voltunk.”
Két héttel később Putyin annektálta a Krímet.
„Ez volt az a pont, ahonnan nincs visszaút” – mondja.
„Különösen megdöbbentő volt a nyugat nagyon gyenge reakciója. Voltak ugyan enyhe szankciók, de a nemzetek továbbra is üzleteltek az orosz vállalkozásokkal.”
Ha a Krím-félsziget elfoglalását és a Donbász későbbi invázióját követően léteztek volna a jelenlegi szankciók, Aljohina biztos abban, hogy ma nem lennénk ebben a zűrzavarban.
„Sok vitát hallok nyugaton arról, hogy nagyon nehéz és fájdalmas abbahagyni az olaj- és gázvásárlást. De volt rá nyolc évük. Nyolc év alatt ez lehetséges lett volna. Egy hónap alatt nehéz. Lehet, hogy a politikusok attól tartottak, hogy szavazóik tiltakoznak, amiért hideg a házuk. Most az ukránoknak egyáltalán nincs házuk.”
Nem veszik elég komolyan Putyint
Aljohina szerint Putyin egyre inkább sérthetetlennek érezheti magát a büntetlenül megúszott totalitárius cselekedetek miatt.
Putyinnal kapcsolatban elsöprő konszenzus van arról, hogy háborút szító zsarnok, de Aljohina úgy érzi, továbbra is vonakodnak komolyan venni kijelentéseit. „10 évvel ezelőtt interjúkat adott, és a példaképeiről kezdett beszélni. Az egyik Joszif Sztálin. A legnagyobb zsarnok, aki elnyomta, megerőszakolta népünket, megölte a kultúránkat, megölte az összes kedvenc művészemet, néhányukat személyesen. Ez súlyos figyelmeztetés.”
A kommentátorok kétségbeesetten ragaszkodnak ahhoz a reményhez, hogy Putyin csak egy egyedülálló vad ember, és a körülötte lévők majd megtalálják a módját, hogy megdöntsék őt. De a tapasztalatok nem ezt mutatják. Aljohina szerint naponta arról szólnak például a hírek Oroszországban, hogy be kéne vetni az atombombát, és az elsőt Nagy-Britanniára kéne dobni, mert ők a legbűnösebbek.
Az orosz állami propagandagépezet rendkívül hatékonyan hat az idősebb generációra, akik igazságnak veszik az ott hallott híreket. Ez pedig visszafordíthatatlan társadalmi és családi szakadásokat szül. Aljohina egyik ismerősének apja nácinak nevezte őt Ukrajna támogatása miatt.
„Van rá példa, hogy a szülők feljelentést tesznek a rendőrségen, ha huszonéves gyerekeik tüntetni mennek.
Ez olyan, mint a Szovjetunió.”
Aljohina anyja azonban egyáltalán nem ilyen. “A mamám csodálatos. Megérti, hogy új Hitlerünk van Oroszországban. Az orosz állami média egyik fő üzente az, hogy Putyin a nácizmus ellen harcol Ukrajnában. Ez „nagyon nehéz az idős emberek számára, akiknek a szülei harcoltak a nácikkal. Szinte nincs olyan család Oroszországban, amely ne veszítette volna el rokonait a második világháborúban. De anyám nagyon érti a dolgot, és nagyon szomorú a történteket illetően.”
A nőkben látja a reményt
A Pussy Riot tagja határozottan állítja, Putyint háborús bűnösként kell bíróság elé állítani. „Putyin nemzetközi tárgyalása nélkül igazságtalan úgy tenni, mintha Oroszország úgy tudna létezni, mint korábban. Ehhez nemzetközi ítéletnek kell lennie. Anélkül, hogy megértenénk, hogy Putyin terrorista és bűnöző, csak több vér lesz. Még több holttest. Még több megerőszakolt nő.”
De Aljohina soha nem veszítette el hitét az Oroszországon belüli ellenállási mozgalmakban, különösen az orosz nők részéről. „Ez egy nagy hatalom, valószínűleg az ország legnagyobb hatalma”. A totalitarizmus – valószínűleg az összes, nem csak Putyiné – abból a felfogásból indul ki, hogy a nők otthon ülnek, etetik a gyerekeket és templomba járnak. Nagyon veszélyes, ha a nők felkelnek. Ez egy újabb forradalom.”
